Ülj be hozzám egy kávéra
"Hiszek a költészet öncélúságában, abban, hogy egy versnek, egy regénynek semmi más célja nincs, nem is lehet, mint hogy szép legyen." Kosztolányi
A szél
Szeretném kifürkészni titkát a szélnek,
a konoksága mögötti rejtelmeket,
mert lennék épp oly makacs-megátalkodott,
miként ő napra nap fellegeket kerget.
Sem hegy, sem óriás víz nem állja útját,
míg nekem kavicsokba akad a lábam.
A szél tudja, mit akar - vihart kavar, vagy
pipacsot ringat a töltés oldalában.
Rombol, majd felépít új sivatagokat,
játszik, önfeledten, mint szertelen gyermek,
s ha nyugodni vágyik, akkora a csöndje,
hogy a szószátyár világ is belereszket.
*
Időjós
Akár időjós, figyelem az eget,
jön-e nekem-kedvező, vad vihar.
A távol fekete felhőket terelget,
céda Napom hol be-, hol kitakar.
Elúsznak fejem felett az orkánok,
csak csöndes eső áztatja ruhám,
pedig én egyre jégverésre várok,
s hogy villámok ezre csapjon le rám.
Mosson a földbe haragja az égnek,
száz felbőszült ciklon szakítson szét!
Tán felmagzik bennem újra az ének,
s hoz még virágot e kiszáradt rét.
*
Gondolataszály
Lassan visszasírom színeit az ősznek,
mert megihlettek, mint tájfestőt az őzek,
ahogy a tisztáson riadtan megállnak,
majd elnyelik őket az erdei árnyak.
És évről évre szóra bírtak a telek,
a magamra húzott, didergő reggelek,
s a decemberi éj kútmély sötétkékjét
láthatatlan lények verssorokra tépték.
Most nyár jön, forró és gondolataszályos,
bilincsbe ver, akár levegőt a város,
s a hajnali szél hűvöse hordja szerteszét
százszor megírt mondatok ördögszekerét.